Miért olyan nehéz a krónikus fájdalom gyógyítása?

Derékfájdalom, krónikus fájdalom

Mielőtt a címben szereplő “Miért olyan nehéz a krónikus fájdalom gyógyítása?” kérdés megválaszolásába belemennénk, először is azt kell tisztáznunk, hogy mit nevezünk krónikus fájdalomnak.

Krónikus fájdalom gyógyítása

Mi is az a krónikus fájdalom?

A szóhasználat félrevezető lehet, ugyanis kétféle értelmezés is lehetséges:

1.) A fájdalom fennállásának időtartamára vonatkzó.

Ebben az esetben a 8 hétnél régebb óta tartó fájdalmakat nevezzük krónikusnak (más felosztás szerint 12 hét a minimum). Tehát pusztán a fájdalom megjelenése óta eltelt idő a kritérium.

2.) A fájdalom mechanizmusa szerinti jelentés

Korábbi Fájdalom kisokos c. cikkemben már olvashattunk róla.

Ebben az esetben olyan fájdalomról beszélünk, aminek nyilvánvaló fizikai oka, magyarázata nincsen, hanem az idegrendszer válik túl érzékennyé és értelmezi rosszul az ingereket. Tehát az alapvetően nem fenyegető, veszélyt nem jelentő behatásokat (pl. az érintést, bizonyos mozgásokat) is fájdalomként azonosítja.

Ezt a fajta fájdalmat krónikus elsődleges fájdalomnak, vagy krónikus fájdalom szindrómának is szokták nevezni .

Ebben az írásban a krónikus fájdalom utóbbi jelentéséről lesz szó, tehát amikor az idegrendszer működésének megváltozása okozza a problémát. Továbbá, csakis a mozgásszervi krónikus fájdalomra vonatkoznak az alábbi információk.

Miért történik ez meg? Miért van az, hogy egyes embereknél mindez kialakul, míg másoknál meg nem? Izgalmas kérdések ezek, lássuk mit tudunk a témáról!

Krónikus fájdalom gyógyítása

Miért alakul ki a krónikus fájdalom? Miért nem alakul ki mindenkinél?

Az egyik lényeges és alapvető különbség az emberek hozzáállása a fájdalomhoz. Tehát nem az a lényeg, hogy mennyire erős, illetve milyen jellegű a fájdalom, hanem az, hogy az egyén (és környezete) hogyan kezeli azt.

Például, ha kimegy a bokánk, az első pár napban, egy hétben teljesen érthető, ha kíméli az ember a lábát, nem mozgatja sokat, nem terhel rá annyira. Ez a hozzáállás a sérülés utáni akut szakaszban elősegíti a gyógyulást. De ha még 3 hónap múlva sem mer ráállni a lábára az ember, és inkább sokat pihenteti, hogy nehogy valami baj legyen, az már hátráltatja a megfelelő gyógyulást és a funkciók (mindennapi élet, sport) visszanyerését.

Tehát ugyanaz a stratégia a sérülés, fájdalom akut szakaszában (pár nap – 1 hét) indokolt lehet és elősegíti a gyógyulást, míg a későbbi időszakban kifejezetten hátráltathatja azt.

A krónikus fájdalom kialakulása egy folyamat eredménye!

A mozgásszervi fájdalmak sokszor visszatérő, ún. epizodikus jelleggel bírnak. Tipikus példája ennek a derékfájás. Biztos sokan tapasztalták, hogy időnként megfájdul a derekuk, és sokszor magától, mindenféle kezelés nélkül el is múlik.

A fájdalom azonban nem mindig jár “önmagában”, sokszor társulnak hozzá bizonyos gondolatok és érzelmek is. Lehet az ember mérges, frusztrált, aggódhat, félhet, hogy valami veszélyes folyamat lehet a fájdalom oka. Ezek az érzelmek és gondolatok irányíthatják az ember viselkedését a visszatérő fájdalmas időszakok alatt.

Negatív eredményeket hozhat például, ha az egyén túlságosan fél a fájdalomtól, fokozatosan elkezdi elkerülni a fájdalmas mozdulatokat (derékfájás esetén pl. az előrehajlást), sokat pihen, tehetetlennek érzi magát és másoktól várja a probléma megoldását. Hosszú távon mindez a fájdalom fenntartásához, illetve inaktivitáshoz vezethet, mert egyre több helyzetet ítél meg fájdalmasnak, veszélyesnek a beteg anélkül, hogy azok ténylegesen károsak lennének.

Mindezt tetézheti a sikertelen kezelések sorozata, illetve az egészségügyi szakemberek, a család és a barátok hozzáállása is. Ha ők is pihenésre, csökkentett aktivitásra biztatják a beteget, illetve azt sugallják, hogy – derékfájás esetén – a beteg gerince gyenge, sérülékeny, azzal nemhogy nem segítik, hanem pont hogy hátráltatják a gyógyulást, hiszen alátámasztják és megerősítik a beteg félelmeit, és az annak megfelelő viselkedését.

Ugyanolyan jellegű probléma esetén mások ugyanakkor a fájdalom ellenére próbálnak a lehetőségekhez mérten aktívak maradni, nem engedik, hogy a fájdalom uralja az életüket, illetve aktív lépéseket tesznek a probléma leküzdése érdekében. Ez a fajta hozzáállás többnyire jobb eredményekhez vezet.

Tehát az érzések és gondolatok eredményeképpen létrejön egy tanulási folyamat és az annak megfelelő viselkedés a fájdalom kezelését illetően, mely lehet pozitív vagy akár negatív kimenetelű is.

Röviden, a kognitív (gondolatok) és érzelmi tényezők is befolyásolhatják a fájdalom mértékét, illetve akár a gyógyulás akadályát is képezhetik.

Alább tömören, a teljesség igénye nélkül foglalom össze azt a négy legfontosabb tényezőt, melyeken az egyén – még ha szakember segítségével is – de változtatni tud.

Krónikus fájdalom gyógyítása

A fájdalmat befolyásoló és fenntartó kognitív és érzelmi jellemzők

1.) A fájdalommal való megküzdés stratégiái

A megküzdési stratégiák közé olyan viselkedési, érzelmi és kognitív technikák tartoznak, amelyek segítségével a szorongás, aggodalom tüneteit menedzselni tudjuk.

Lehet ebből a szempontból aktív az ember, azaz amikor a fájdalom ellenére megpróbálja megérteni és kontrollálni azt. Továbbá nem kerüli el teljes mértékben a fájdalmas mozgásokat, hanem a lehetőségekhez mérten megpróbál aktív maradni. Ez a hozzáállás sokat segít a fájdalom csökentésében és a kívánt funkciók mihamarabbi elérésében.

A passzív hozzáállás viszont rosszabb eredményekhez vezet. Ilyenkor csak azt várja az ember, hogy valaki majd megoldja helyette a problémát, úgy érzi, neki magának semmilyen lehtősége nincs azt kontrollálni.

2.) Katasztrofizáló gondolatok

Előfordul, hogy a fájdalom megtapasztalása olyan gondolatokat indít el az emberben, mint például:

“Biztos valami súlyos gond van, ha ennyire fáj.”

“Folyton a fájdalomra gondolok, nem tudok nem arra gondolni, hogy mennyire fáj.”

“Semmit nem tudok tenni, hogy csökkentsem a fájdalmamat.”

Az ilyen és ehhez hasonló gondolatok jellemzik a fájdalom katasztrofizálásaként ismert jelenséget.

Sajnos ez csak még intenzívebbé és fenyegetőbbé teszi a fájdalomélményt.

Jó hír lehet ilyen esetekben, hogy (mozgásszervi területen) a fájdalom erőssége nem feltétlenül tükrözi a probléma súlyosságát*. Tehát intenzív lehet a fájdalom akkor is, ha semmi komoly, fenyegető probléma nem áll a háttérben.

A fájdalom katasztrófikus értelmezésén segíthet egy fokozatosan felépített mozgásprogram, mely apránként vezeti be a félelmet keltő mozdulatokat. Ennek eredményeképpen a fájdalommal élő ember megtapasztalhatja, hogy nem történik semmi rossz, ha mozog, és elkezd jobban megbízni a testében. Mindez a fenti jellegű gondolatok, a félelem csökkenéséhez, átformálásához vezet, mely végeredményben csökkenti a fájdalom-érzést is, és javítja a mindennapi funkciókat.

* súlyos probléma alatt értem pl. a törést, tumoros megbetegedést, vagy olyan mértékű idegi károsodást, mely az izmok jelentős gyengüléséhez, vagy akár bénulásához vezet

3.) Elvárások

A fájdalommal kapcsolatos elvárások szintén befolyásolják mind a fájdalomélményt, mind pedig a kezelés kimenetelét. A pozitív elvárások, azaz a kezelés eredményességébe vetett hit növeli a probléma feletti kontroll érzését, az aktív megküzdési stratégiákat és jobb funkcionális teljesítményhez vezet.

Röviden, pozitív elvárások esetén eredményesebb a kezelés.

4.) Az önhatékonyság

Az önhatékonyság azt jelenti, hogy az egyén hisz abban, hogy képes egy bizonyos viselkedést végrehajtani, vagy egy vágyott célt elérni.

Mindez a fájdalommal való megküzdésben is szerepet játszik, azaz a nagyobb önhatékonysággal rendelkező betegek sikeresebbek a fájdalom kontrollálásában, és ez a funkcióban, a mindennapi tevékenységek elvégzésében is jobb eredményekhez vezet.

Fontos tehát, hogy az egyén aktív szerepet vállaljon a saját gyógyulásában, és ne pusztán a terapeutától várja a megoldást.

Természetesen a fent leírt tényezők nem mindig határolhatók el élesen egymástól, van, hogy keveredve fordulnak elő.

De a legfontosabb, hogy mindegyiken lehet és érdemes is változtatni, hiszen ez a fájdalom gyorsabb és sikeresebb leküzdéséhez vezethet.

A megoldás

Az egyik kulcsfontosságú kritérium, hogy az egészségügyi szakember (korán) felismerje és azonosítsa a gyógyulást hátráltató, a fájdalmat befolyásoló, illetve fenntartó pszichés tényezőket. Tehát ne csak a fizikai problémát keresse és vegye célba, hanem a segítséget kereső embert, annak gondolataival és érzelmeivel együtt, mint egészet kezelje.

Sokszor segíthet egy fokozatosan felépített mozgásprogram, melynek során a fájdalommal élő ember biztonságosan megtapasztalhatja, hogy a fájdalom nem feltétlenül jelent veszélyt és károsodást. Ennek eredményeképpen csökkenek a katasztrofizáló gondolatok, a fájdalom miatti elkerülő magatartás, és az egyén elkezd jobban megbízni a testében, ezáltal a fájdalom feletti kontroll érzése is növekedhet.

Bizonyos esetekben azonban az is előfordulhat, hogy többféle szakterület képviselőjének is együtt kell működnie a kezelés során. Szükség lehet például a gyógytornászon kívül egy – a kognitív viselkedésterápiában járatos – szakembert is bevonni a terápiás folyamatba.

Források:

Linton SJ, Flink IK, Vlaeyen JWS. Understanding the Etiology of Chronic Pain From a Psychological Perspective. Phys Ther. 2018 May 1;98(5):315-324. doi: 10.1093/ptj/pzy027. PMID: 29669087.

Meints SM, Edwards RR. Evaluating psychosocial contributions to chronic pain outcomes. Prog Neuropsychopharmacol Biol Psychiatry. 2018 Dec 20;87(Pt B):168-182. doi: 10.1016/j.pnpbp.2018.01.017. Epub 2018 Jan 31. PMID: 29408484; PMCID: PMC6067990.